Barion Pixel

Gyémánt, vagy cirkónia?

Ki ne hallott volna a gyémántról? Mindenki ismeri. Lehet, hogy csak felületesen, de tudjuk róla, ha mást nem is, hogy nagyon szép és drága. Pedig az utóbbi nincs is így, legalább is a legkelendőbb méretű gyémántok esetén. Szóval egy tévhitet máris szét kell oszlatnunk, a kisebb méretű gyémántok teljesen elérhető árú termékek az átlagember számára is.

Tulajdonságait tekintve a legkeményebb anyag a földön, gyönyörűen csillog és ez a csillogás örök, pont, mint az igaz szerelemé. Ha valamit, akkor talán ezt kell kiemelnünk, mint legnagyobb különbséget a gyémánt és a cirkónia közt. Az időtálóságot. A gyémánt örökké szép marad, nem veszít a színéből, nem kopik és nem karcolódik soha.

A „briliáns” kifejezés, amit gyakran használnak gyémántokra, valójában helytelen, mert az csupán egy csiszolási forma, nem a kő anyagára utal.  Ugyan úgy létezik briliáns csiszolású cirkónia is, zafír is, smaragd is és rubin is. Ezt a csiszolási formát egyébként matematikai eszközökkel számították ki, hogy legalkalmasabb legyen egy gyémánt számára a ráeső fény visszatükrözése tekintetében. És olyannyira jól sikerült, hogy a legtöbbünknek a „briliáns” csiszolás ugrik be, ha gyémántra gondolunk. Pedig létezik számos más csiszálás is, ami mivel ritkább, akár még növelheti is a kő értékét a nagyobb darabok esetén.

A gyémánt egyedülálló a csillogása páratlan, ha tehetitek (és miért ne?) válasszátok ezt!

Swarovski cirkónia

A cirkónia a leggyémánthűbb utánzat, amit valaha feltaláltak. Számos hasonlóságot mutat a két anyag, ezért egy laikus számára nehéz is őket megkülönböztetni. A cirkónia különösen magas fénytörési indexe és tökéletes csiszolása az igazi gyémántok ragyogását és tüzét utánozza.

A gyémántok azonban természetes drágakövek, míg a cirkónia laboratóriumi körülmények között előállított szintetikus kő. A gyémánt a legkeményebb létező anyag, mely 10-es értéket ér el a Mohs-skálán. A Swarovski cirkónia is meglehetősen kemény a maga 8.5 pontos értékével. Ez miatt a cirkóniát is nemesfémekbe foglalják, csakúgy, mint a természetes gyémántokat.

A gyémántok közt léteznek ugyanakkor szintetikus gyémántok is, de fontos tudni, hogy a cirkónia nem egyenlő ezekkel. A szintetikus gyémánt a természetes gyémánt tökéletes másolata, de míg az előbbit bányásszák, addig a cirkóniát laboratóriumokban gyártják.

A cirkónia kristályszerű anyag, mely jó minőségű, tartós, kemény és optikailag is tiszta. Általában színtelen anyag, de a színskála legtöbb színében ugyanúgy kapható. A Swarovski cirkóniát a gyémánt csiszolási szabványaival megegyezően csiszolják, ez miatt a gyémánt megfizethető helyettesítője sokak számára.